KÖRNYEZETVÉDELMI ELŐNYÖK

 

Áttekintés

Már bizonyított tény, hogy a kompakt fényforrások 80%-kal kevesebb energiát használnak fel működésük folyamán, és környezetbarátabbak, mint a hagyományos fényforrások. Tény, hogy sok országban már végrehajtották, vagy tervezik, hogy jogszabályban rögzítsék a hagyományos izzókról kompakt fényforrásokra való átállást. Továbbá a technológiai fejlesztések lehetővé tették, hogy biztonságosabb és jobb minőségű kompakt fényforrásokat gyártsunk, mely nagyszerű válasz a környezetvédelmi kérdésekre, a gyengébb minőségű alternatívákkal szemben.
 

  Előállítás

Az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége által megjelenített statisztika szerint a levegőben található higany legnagyobb forrása olyan fosszilis tüzelőanyagokból származik, mint a szén. A működő erőművek 70%-a széntüzelésű, amely fosszilis energiát éget el. Ahhoz, hogy egy ilyen üzem egy normál fényforrást működtessen, 10 mg higanyt bocsát ki, ezzel szemben egy kompakt fényforrás működtetéséhez alig 2,4 mg higanyt bocsát ki ugyanannyi idő alatt.
 
 
  Felhasználás

Összehasonlítva a hagyományos izzókkal, a kompakt fényforrások hihetetlen világítási teljesítményt nyújtanak, miközben 80%-kal kevesebb energiát használnak fel és ezáltal, 80%-kal kevesebb CO2-ot bocsátanak ki. Szintén kevesebb hőt termelnek, amivel hozzájárulnak a kisebb mértékű légkondicionáló használathoz, mellyel tovább csökkenthető a CO2 kibocsátás okozta globális felmelegedés. Amellett, hogy látványos világítási teljesítményt adnak, jellemzően 8-15-ször hosszabb élettartamúak, mint a hagyományos izzók, ezzel csökkentve a pazarló hulladékképződést.
 
 
  Hulladékkezelés

A MEGAMAN® fényforrások teljes választékában folyékony higany helyett amalgámot használunk. Az amalgámban lévő higany könnyebben és többször gyűjthető, újrahasznosított és újrahasznosítható, valamint az amalgám által mentesülünk a szobahőmérsékleti higanygőztől, így nem jelent veszélyt az egészségre, valamint a környezetre, továbbá a kompakt fényforrások minden része újrahasznosítható, beleértve az üvegcsövet, amalgámot, foglalatot, ezzel is minimalizálva a környezetre gyakorolt hatását a termék teljes élettartama alatt, egészen a gyártástól a megsemmisítéséig.

Az elhasználódott anyagok és termékek kellő figyelemmel történő visszagyűjtésének köszönhetően a MEGAMAN® kompakt fényforrások jelenlegi visszagyűjtési aránya 82%, ami 12%-kal magasabb, mint a WEEE kompakt fényforrásokra vonatkozó irányelve.
 
  Amalgám higany

A MEGAMAN® kompakt fényforrásokban használt amalgám csak kis mennyiségű, kémiailag stabil szilárd formában kötött higanyt tartalmaz. Nem keletkezik higanygőz, míg el nem éri a 1000C-ot atmoszferikus nyomáson, ez a biztonságosabb technológia megakadályozza a higany szivárgását, ezáltal a föld- és vízszennyezést akkor is, ha a fényforrást nem megfelelően hasznosítják újra. Továbbá a higany sokkal stabilabb, ha csak kis mennyiségben van jelen. A MEGAMAN® fényforrások kiváló világítási teljesítményt nyújtanak az által is, hogy csak minimális higany szint van bennük, ami kevesebb, mint 2 mg fényforrásonként, ami, az 5 mg-os EU környezetvédelmi szabályozás alatt van, továbbá kevesebb, mint egyéb, gombelem, hőmérő, háztartási cikkekben. Minden MEGAMAN® fényforrás megfelel az EU RoHS irányelvének, amely az elektromos és elektronikus berendezések veszélyes anyag tartalmát szabályozza.
 
Környezetvédelmi előnyök

Szilikon védelem

 

Biztonsági okokból a legtöbb búrvával ellátott MEGAMAN® fényforrás szilikon védelemmel rendelkezik, mely tartós, hőálló, egyfajta pajzs az esetleges üvegdarabok és alkatrészek ellen, amennyiben a fényforrás eltörik. Ez a biztonsági pajzs garantálja, hogy a fényforrás teljesen zárt marad, még ha el is törik, így a higany a fényforrásban marad, ezzel minimalizálja a környezeti kockázatokat.

   
Products and Solutions
LED Lighting: Dim to Warm | Incanda-LED | LED Brilliant Tone | LED Candle | LED Classic | LED CLUSTERLITE | LED Colour Bulb | LED Crown Silver | LED Filament Lamp | LED Flexi | LED G4 | LED G9 | LED GX53 | LED Mellotone | LED Night Light | LED Plant Lamp | LED R7s | LED R9 | LED Reflector [LED AR111 | LED BR20 | LED BR30 | LED BR40 | LED GX53 | LED MR11 | LED MR16 | LED PAR16 | LED PAR20 | LED PAR30 | LED PAR30L | LED PAR30S | LED PAR38 | LED R50 | LED R63 | LED R80] | LED Sensor Light | LED Strip | LED T-lamp | LED T8 Tube | Perfect White
CFL Lighting: CANDLE series | CFL R7s series | CLASSIC series | CLUSTERLITE series | COLOUR BULB series | DIMMERABLE series | DorS DIMMING series | GLOBE series | GU24 series | GU9 series | LOW VOLTAGE LAMP series | NIGHT LIGHT series | PLANT LAMP series | PLUG-IN TUBE series | REFLECTOR series | SELF-BALLASTED LINEAR series | SENSOR LIGHT series | SLIM series | SOFTLIGHT series | SPIRAL series | SPIRAX series | TUBULAR series
Electronic Control Gears: CLUSTERLITE | COMPACT PRO PL-T2 | LED CONVERTERS


Luminaires: ADVANT series | ARTCO series | CONXENTO series | EDGE series | ENVY series | FOCO series | KEPPA series | KEVINA series | LOFT series | LUSTER series | MALCOLM series | MAX series | MIRO series | MOSAIC series | NOVELLA series | OWEN series | PALMLITE series | PLANEX series | PRIMA series | REFLEXO series | REX series | SMARTLITE series | TEKA series | TOBY series | TOTT series
Electronic Control Gears: CLUSTERLITE | COMPACT PRO PL-T2 | DorS DIMMING | G24q | MATRIX PL-T2 | T5 | T8 | DALBER gyereklámpák, dalber termékek, hello kitty, agry birds, állatos lámpa, peppa pig,  | HERSTAL lámpatestek, herstal lámpa, herstal lámpák, herstal termékek | Viokef lámpatestek, viokef lámpák, viokef termékek, edison light globes, filament, dimmerable filament LED, szabályozható filament LED, COB LED, Dimmerable COB LED